Solidaris Gyermektábor

A Solidaris Egyesület nyári programjai olyan 7-14 év közötti gyerekeknek szólnak, akik családi, szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt nem vehettek részt gyerektáborban, kirándulásban a vakáció ideje alatt. Célunk kiragadni a városi gyerekeket a betonbunkerből, saját környezetükből, és pár napot friss levegőn, zöld övezetben tölteni szeretetteljes közösségben.

Első alkalommal 2009-ben, a Telefonos Szeretetszolgálat meghirdetését követően szerveztünk gyerekek számára egy napos élményt, míg 2014-től jelentősen bővítettük a napok és a résztvevők számát. A gyerektáborok kezdetével marosvásárhelyi és kolozsvári gyerekek közösen táboroznak, barátságokat kötnek, közös élményeket szereznek.

A táborok helyszínei évről évre változtak, lehetőséget adva arra, hogy a gyerekek minél több táborozó helyszínt és országrészt megismerhessenek.

2020 nyarán már saját táborozó helyen, a nyárádmenti Bedében szerveztünk  gyerektábort, ennek infrastruktúrája még fejlesztés alatt áll, adományokat gyűjtünk ennek kialakítására.

A hatnapos táborok minden évben egy-egy témakör köré szerveződnek, a 2019- es évben Értékes vagy! mottó szolgált alapul. A foglalkozások sokfélék, minden napra jut egy bibliai történet, beszélgetés, kinti és benti kézműves foglalkozások, sport, szabadtéri vetélkedők, tábortűz, túrázás.

A tábor időpontját, helyszínét minden nyáron sajtóban, médiában, közösségi oldalon hirdetjük 30 főre. A gyerekek számára a tábor kedvezményes, a tábor költségeit, valamint egy-egy gyerek táboroztatását, jóindulatú magánszemélyek, támogatók vállalhatják fel.

Solidaris Gyermektábor: Táborozzunk együtt!

TÁMOGASSA A SOLIDARIS GYERMEKTÁBORT!
RO02 BTRL RONC RT02 2703 8403 (RON)